A minap olvastam egy cikket egy magazinban, ahol Katalin walesi hercegnét „a ruhák újrahasznosításának királynőjeként” aposztrofálták. No persze az újságíró ez alatt nem azt értette, hogy a hercegnő használtruha kereskedésben vásárolna, hanem arra utalt, hogy Kate Middleton, a királyi családok sok más tagjával ellentétben, többször is felvesz egy-egy ruhát. Ez a jelenség abszolút újdonságnak számít bizonyos „celebek” körében, hiszen a különböző eseményeken való megjelenésekhez különböző ruha is dukál. Kate – vagy inkább stylistja, Natasha Archer – azonban szakított ezzel a trenddel, és remélhetőleg mások is követik majd ezt a pozitív példát. A stílusikonnak számító hercegnő – akinek kék eljegyzési ruhája láttán egykoron tömegek tódultak a bevásárlóközpontokba, hogy legalább egy gyenge másolatot megszerezhessenek – egyes esetekben egyszerűen csak többször veszi fel az adott darabot, néha pedig a kiegészítőkkel teszi újszerűvé a „régi” outfitet –egy fekete harisnya, egy új táska vagy egy másik kalap csodákra képes. A szemfüles fotósok azonban még így is mindig kiszúrják az egyezéseket.
Mit tanulhatunk Katalintól?
Persze keveseknek adatik meg, hogy olyan mennyiségű és minőségű ruhával büszkélkedhessenek, mint a hercegnő, de outfitjei kétségkívül rámutatnak arra, hogy a különböző kombinációkban és más-más kiegészítőkkel hordott ruhadaraboknak ezer arca lehet. Nem feltétlenül van szükségünk teletömött gardróbokra és ruhák százaira ahhoz, hogy igazán stílusos és magabiztos legyen a megjelenésünk. A fast fashion világában sokszor az akciók szlogenjeinek áldozatává válunk, és a kedvezmények miatt veszünk meg olyan ruhadarabokat, amelyeket később soha nem veszünk fel. A valóságban sajnos a legritkábban fordul elő, hogy pont azt a ruhadarabot szerezhetjük meg fillérekért, amelyre valóban vágyunk, vagy amelyre tényleg szükségünk van. A kérdés az, hogy ilyenkor nemet tudunk-e mondani.
Mennyi ruhát hordunk?
Az, hogy csak a ruháinknak a töredékét hordjuk, nem meglepetés. Elég csak kinyitni a szekrény ajtaját, és belenézni – mindenkinél lesznek olyan hirtelen felindulásból vásárolt darabok, amelyet jó esetben egyszer, vagy egyszer sem vettünk fel. A valós számok azonban még így is megdöbbentőek. A felmérések szerint a nők átlagosan 100–150 ruhadarabbal rendelkeznek, azonban ezeknek mindössze 20-30%-át hordják. Sőt, egyesek ezt az arányt 10 és 30% közöttire becsülik (Érdekes adat, hogy egy átlagos francia nőnek az 1960-as években mindössze 40 ruhadarabja volt). A becslések szerint a férfiaknál még rosszabb a helyzet: náluk ez a szám mindössze 10-13%-ra tehető. A felesleges ruhadarabok tárolása pedig számtalan hátránnyal jár. Amellett, hogy a környezetvédelem és a fenntarthatóság szempontjából sem célszerű felhalmozni a ruhákat, a gyűjtögetés károst hatást gyakorol a lelkiállapotunkra is. A zsúfoltság és a rendszerezetlenség hiánya miatt elveszíthetjük azt a magabiztosságot, amelyet a ruhák tudatos, tervezett kiválasztása jelent, és búcsút inthetünk a jól szervezettség, rendezettség érzésének is. Ráadásul a túl sok ruha között nehezebb lesz megtalálni a nekünk megfelelő darabokat. és a ruhahalom mögött elveszve úgy érezzük majd, hogy egyetlen olyan ruhánk sincs, amely jól állna. Ez pedig újabb vásárláshoz, és így még nagyobb ruhakupacokhoz vezet. Arról nem is beszélve., hogy a folyamatos keresgéléssel mennyi értékes percet veszítünk. Mi lehet a megoldás?
Kapszulagardróbot mindenkinek!!!
A kapszulagardrób fogalmát Susie Faux, egy londoni „Wardrobe” nevű üzlet tulaja alkotta meg az 1970-es években. A kifejezés jelentése azóta sem változott: egy olyan minőségi, egymással jól kombinálható ruhákból álló otthoni kollekcióra utal, amellyel zsúfoltság és felhalmozás nélkül valósítható meg a magabiztos és stílusos megjelenés. Az idő bebizonyította, hogy a kapszulagardrób használata egyszerre jelent nagyobb fenntarthatóságot, valamint idő-, energia- és pénzmegtakarítást is a tulajdonosok számára. Na és persze a tervezhetőség miatt kevesebb stresszt.
Mennyi ruhadarab kerüljön a kapszulagardróbba?
Számtalan elgondolás létezik arról, hogy egy kapszulagardrób hány ruhadarabból álljon, de a legáltalánosabb vélekedés szerint átlagosan 25–50-ből. A kapszulagardrób nagyon tudatos tervezésű kell, hogy legyen és fontos, hogy számításba vegye a különböző éghajlati viszonyokat, évszakokat és az életvitelt is. Nem mindegy például, hogy valaki egy kifejezett dress-code-ot előíró irodai környezetben, egy lazább, fiatalosabb cégnél vagy egy sportközpontban dolgozik. Az is számít, hogy a szabadidőnkben mit csinálunk a legszívesebben: színházba, moziba vagy koktélpartikra járunk, esetleg az erdőben túrázunk. Egyes szakemberek szerint a szettek számának a következőképpen kellene alakulnia: 6 munkahelyi öltözék, 3 otthoni szett, 3 sportszett, 2 ünnepi öltözék, valamint 4 kabát, nadrág vagy szoknya. A home-office elterjedése persze nagyban átírta ezt az elképzelést, hiszen egyre kevesebben és egyre kevesebbszer dolgoznak irodai környezetben. Nem akarunk illúziókat táplálni, a kapszulagardrób összeállítása egyszerre kihívást jelentő és időigényes folyamat. Egy jó stílustanácsadó azonban hatásos segítséget nyújthat, hiszen vele biztosak lehetünk benne, hogy valóban a megfelelő darabokat választjuk ki. És hasznunkra válhat egy színtanácsadás is, mivel amellett, hogy megtudjuk mi áll jól nekünk, a kombinálhatóságot is elősegíti.
Kanyarodjunk vissza Katalinhoz…
A walesi hercegnő ruhatára kétségkívül inspiráló sokak számára. És bár az ő teljes ruhatárát még nem volt szerencsénk személyesen látni. de az biztos, hogy szakított az egy ruha-egy alkalom elképzeléssel, és ciklikusan váltogatva, ruháit többször is viseli. Valószínűleg ő nem alkalmazkodik a kapszulagardrób 25-50-es szabályához, de ez egy trónörökös feleségétől talán nem is elvárható. Viszont egy dolog biztos: öltözködése azt sugallja, hogy napjaink változó világában itt az ideje szakítani a ruhák felhalmozásával, és elmozdulni egy átgondoltabb, tervezettebb gardrób kialakítása felé. A nem hordott, de minőségi ruháinkat pedig érdemes lehet átengedni olyanoknak, akik a saját kapszulagardóbjukban hasznosíthatják őket.