„A ruha teszi az embert. A cipő pedig a nőt.” Szokták mondani, hiszen a nők fanatikus rajongása a lábbelik iránt felméréssel alátámasztott tény. Itt van az ősz, és a lábak a nyári papucsok és szandálok után bekerülnek a zárt lábbelik univerzumába. A csípősebb levegő beköszöntét a divatházaknál is nagy várakozások előzik meg, és a kifutón bemutatott modellek a szezon előtt a boltok polcaira is felkerülnek, a vásárlók legnagyobb örömére. Velük együtt nekünk, stílustanácsadóknak is izgalmas időszak ez, hiszen mindig tisztában kell lennünk az éppen aktuális trendekkel.
Visszanyúlás
A zárt cipők újra a figyelem középpontjában vannak, és 2023 őszére a divattervezők úgy feszegetik a lábbelik határait, mint még soha. Az eddig bemutatott őszi kollekciók pedig új magasságokba emelik a cipők világát. Az új cipőtrendeken egyértelműen érezhető a 70-es és 80-as évek hatása, hiszen a platformcipők (magasított talprész), a fémes hatású felületek és a slingbackek (bokapántos cipők) az említett évtizedekből visszatérő elemek.
Az idei őszi cipőtrendek az egyéniség és az önkifejezés előtt tisztelegnek, de úgy, hogy közben a különböző ízléseknek és preferenciáknak is képesek megfelelni. Akár a klasszikus sziluettek kedvelője, akár inkább az innovatív megoldások híve vagy, az idei szezonban biztosan találsz valami kedvedre valót.
Trendek
Mivel sokféle kollekciót sikerült a kifutókra parancsolniuk a divatházaknak, bőven van lehetőségünk kiválasztani a számunkra megfelelő hétköznapi vagy alkalmi lábbelit. A formák, színek bőséges tárháza is a rendelkezésünkre áll, természetesen az őszi időjárás figyelembevételével. Az alábbiakban bemutatom nektek, hogy milyen újdonságokat tartogat az ősz a lábbelik terén.
T-bar cipők
Az idei őszi kollekciókhoz sok tervező a múltból merített ihletet. A 70-es és a 80-as években a T-bar cipő volt a sláger. Ezek a cipők (zárt orrú szandál két pánttal, amelyek „T” alakzatot alkotnak) az 1920-as években születtek, és a flapper-lányok „egyenruhájának” szerves részét képezték. Persze a 100 éves múltra visszatekintő cipő sok változáson ment keresztül, de az alapkoncepció a régi maradt. A cipőknél a legnagyobb mozgásterük a tervezőknek a sarok és az anyagok terén van. A legtöbb divatház idei T-bar-kollekcióját monokróm árnyalatokban képzelte el, leggyakrabban business casual viselethez, estélyi ruhákhoz és farmerhez. A legkifinomultabb T-bar cipőknél viszont feltűnik az áttetsző változat és a csipke is.
Balerina cipők
Kis csavarral visszatértek a balerina cipők is, de az idei szezonban ceruzahegyes véggel érkeznek a lapos cipők a polcokra. Úgy látszik, hogy a lekerekített orrú lábbelik után az új sziluett minél élesebb, minél agresszívabb, annál trendibb. A hegyesorrú kialakítást a csizmáknál, a tűsarkúaknál és a lapos cipőknél is láthatjuk idén, főleg a Zimmermann, az Ulla Johnson és a Prada triumvirátusnak köszönhetően. Mint megfogalmazták, ezeket a cipőket főleg nőiesebb ruhákhoz tervezték, ezzel romantikus hatást teremtve. Amennyiben te is ilyen stílusra vágysz, egy profi stílustanácsadóval összeállíthatjátok azt a szettet, amely a te egyéni igényeidhez is igazodik. A lapos kialakítású cipők ellentételezéseként viszont ősszel visszatérnek a magassarkú platformcipők is. Az eddigi platformokhoz képest a különbség csak annyi, hogy az idei kollekció darabjai még hatalmasabbak, mint voltak. Nagyjából akkorák, mint Vivienne Westwood „Super Elevated Gillie” fantázianevű cipője, amelyben Naomi Campbell 1993-ban hatalmasat elesett a kifutón. No persze a boltokban valószínűleg kicsit finomított verzióban jelennek majd meg ezek a darabok.
Körömcipő
A legnépszerűbb és mégis legegyszerűbb magassarkú cipők is visszatértek közénk. Bár az igazat megvallva, sosem mentek ki a divatból, de nagyon-nagyon régen volt már, hogy ilyen nagy figyelmet kaptak. Ezek a klasszikus darabok egykoron az irodában dolgozók kötelező viseletének számítottak, de az évtizedek alatt népszerűségük sokat kopott. Most a megújulás jegyében kicsit hegyesebbek lettek, mint 30 éve, és idén főleg a szürke, fehér és szürkésbarna színek által dominált paletta lett az uralkodó számukra. Talán mondani sem kell, de ha a Pradánál és a Ferragamónál is így látják, akkor bizonyosan igazuk is van.
Folyékony fém
Az ezüstékszereket sokáig figyelmen kívül hagyták a divatházak, hiszen inkább az aranyat preferálták, de ez megváltozott, amikor a tervezők elkezdték a hideg tónusú fémből készült fülbevalókat, óriásnyakláncokat és koktélgyűrűket a kollekcióikba integrálni. Aztán, ahogyan az ebben az iparágban lenni szokott, a trend a ruházatra is átterjedt. Így már most, az ősz elején szembetűnik, hogy a boltok nem akarnak lépéshátrányba kerülni, és a csillogó darabokat ki is helyezték a polcokra. Főleg monokróm és szürke színekkel érdemes kombinálni, de feltűnt a kifutón némi pasztell lime-mal karöltve is. Főleg egyrészes ruhával ajánlják ezeket a csillogó lábbeliket, de a Missoni, Giambattista Valli, Stella McCartney és Jil Sander készített a farmerekhez passzoló darabokat is. Így ezekkel a cipőkkel egy kis csillogást vihetünk a mindennapjainkba.
Csizmák, bakancsok
Az őszi csizmák és bakancsok általánosságban olyan nyilvánvaló trendek, mint tavasszal a virágmintás ruhák. Csizmák és bakancsok ‒ persze két külön műfajról van szó, mégis egyszerre érkeznek a piacra. A csizmáknál – amelyeknek népszerűsége egyelőre töretlen – a belebújós verzió dominál idén. Előnye, hogy könnyű fel- és levenni, a választék pedig szinte végtelen. Akár luxus divatházak termékeiről, akár fast fashion brandekről beszélünk, ilyen típusú csizmát szinte mindenki kínál. De itt is vannak olyan kiemelkedő alkotások, mint a Lanvin különleges bőreiről híres belebújós csizmái, vagy Proenza Schouler extrém lógójú verziói, de Isabel Marant nagyszerű lábbelijeit is érdemes kiemelni. A másik térfélen a bakancsok vannak, mint őszi lábmelegítők. Itt a midi, fűzős bakancsok a nyerők az idén. A csizmaszárak a boka és a térd közé érnek, csak valamivel magasabbak, mint a klasszikus Dr. Martens forma. A színek és a felhasznált anyagok tekintetében nincs megkötés az idei trendben, egyedül a minták tűntek el. De bármilyen midi bakancs is kerül a birtokunkba, ha alkalmazkodni akarunk a trendekhez, hordjuk teljesen bekötve.
Végszó
A divatházak az ősz beálltával sok mindenben újítottak, és bátran visszanyúltak a régmúlt időkben népszerű cipőkig, teljesen újat azonban nem alkottak. Inkább biztosra mentek. Bármilyen lábbelire esik is a választásunk, itt a stílus mellett a praktikumra is fontos ügyelni, hiszen az őszi cipőnél fontos, hogy ellenálljon az időjárás viszontagságainak. Ráadásul a kényelem sem utolsó szempont. Amennyiben pedig ezt a három tényezőt ötvözni tudjuk, már biztosan nyert ügyünk van.
További tartalmakért látogass el a Facebook csoportomba, Amarilla Stílusklub néven megtalálod a linkre kattintva. Ha szeretnél te is közelebb kerülni a stílusodhoz az öltözködésben, vagy már pontosan tudod, mi a te valódi stílusod, csak egy kis finomhangolásra van szükséged, várlak szeretettel stíluskonzultációra. Szolgáltatások menüpont alatt megtalálsz minden szükséges információt!
Legyen csodaszép napod! Ne feledd! A stílus benned van, tegyük láthatóvá! Én itt vagyok és segítek Neked!