Közhely, de a tavasz a megújulás időszaka. Ilyenkor, a télből kilépve, általában számot vetünk magunkkal, felújítunk és takarítunk, és sokszor azt is megfogadjuk, hogy jobban odafigyelünk az egészségünkre. A téli „bekuckózás” után végre eljön az az idő, amikor kinyílhatunk, és a napfénynek köszönhetően pozitívabban szemlélhetjük a világot.
Ilyenkor nemcsak magunkkal és a lakással, de a gardróbbal is érdemes számot vetnünk. A téli ruhák után a szekrényből előkerülnek a tavaszi darabok, és könnyen az lehet az érzésünk, mintha a tél folyamán az összes jó ruhánk eltűnt volna. Ez természetes, hiszen a tél alatt változunk mi is, lehet, hogy a testalkatunk és a stílusunk is más lesz picit, és persze, ami a tavalyi szezonban divatosnak számított, nem biztos, hogy az idén is annyira az. Ne essünk azonban abba a hibába, hogy kétségbeesetten leselejtezünk mindent, ami nem tetszik, és rohanunk új ruhadarabokat venni.
Az alábbiakban adok Nektek néhány tippet ahhoz, hogy a tavaszi gardróbfrissítés sikeres legyen és a várt eredményt hozza.
1.) Kezdjük az alapoknál
A felhalmozás helyett törekedjünk egy tavaszi kapszulagardrób kialakítására. Ez egy olyan kevés, ám minőségi alapdarabokból álló kollekciót takar, amelyeket egymással kombinálva mindig stílusosak lehetünk. Ebben az esetben fokozottan érvényesül a kevesebb több elve – a mennyiség helyett a minőségre törekedjünk. Ez természetesen nem mindig egyszerű, de egy szakértő stílustanácsadóval könnyedén megvalósítható.
2.) Ne féljünk a színektől
A szürke tél után a tavasz mindig az élénkebb színek megtestesítője. Mindenképpen érdemes ilyenkor színesebb ruhákra váltani. Persze kérdés, hogy kinek mi áll jól. Sajnos ezt nem mindig egyszerű eldönteni. Az, hogy szeretünk egy színt vagy máson jól mutat, nem feltétlenül jelenti, hogy nekünk is előnyös. Ezt a nehézséget oldhatja fel a színtanácsadás, melynek során megtudhatjuk, hogy melyik színtípusba tartozunk, és melyek azok az árnyalatok, amelyek a legjobban passzolnak hozzánk. Nem kell megijedni az élénkebb színektől sem, de a jól kiválasztott pasztellek használata is remek döntés lehet. Mindenestre, ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, mindig kérjük inkább szakértő színtanácsadó segítségét.
3.) Kiegészítők, kiegészítők, kiegészítők…
Egy stílusos kiegészítővel bármelyik ruhadarabunkat feldobhatjuk, sőt, teljesen meg is újíthatjuk. Így mielőtt megszabadulnánk azoktól a ruháktól, amelyeket unalmasnak tartunk, gondoljuk át, hogy egy sál, cipő, ékszer vagy táska mennyiben változtatna a megjelenésén. A hatás sokszor egészen meglepő, és azt az érzést is keltheti, mintha egy teljesen új darabbal bővült volna a ruhatárunk. Ilyenkor kerül elő a napszemüveg is, amelynek amellett, hogy meg kell felelnie egyedi stílusunknak, az arcformánkhoz is passzolnia kell. Persze az, hogy mit mivel kombinálunk, gondos tervezést igényel.
4.) Csak rétegesen!
Az időjárás tavasszal szeszélyes, napjainkban viszont már teljességgel kiszámíthatatlan. Ezért a „mit vegyek fel ma” kérdés megválaszolásához ilyenkor nem elég pusztán kitekinteni az ablakon – az év ezen szakában kötelező a réteges öltözködés. A jó tavaszi kapszulagardróbnak a minőség és a kombinálhatóság mellett a ruhadarabok típusának változatosságát is szem előtt kell tartania. Fontos, hogy felkészüljünk a hidegebb napokra is, ezért mindenképpen legyen a ruhatárunkban olyan megfelelő blézer, kardigán vagy kabát, amely a zimankósabb reggeleken is hasznunkra lehet.
5.) Karbantartás, ápolás
Sokszor nem is gondolunk arra, hogy mennyit jelenthet, ha ruháinkat megfelelően ápoljuk. A tavaszi gardróbfrissítés egyik fontos része lehet, ha a télen a szekrényben porosodó ruhákat kivesszük, átszellőztetjük és szükség esetén mossuk, vasaljuk. Bármennyire tele is legyen a szekrény, a ruhák ápolása csaknem olyan fontos, mint a gardrób megfelelő karbantartása. Figyeljünk oda a cipőkre és táskákra is, különösen ha bőrből készülnek, mert ezek is alapos ápolást igényelnek ahhoz, hogy megőrizzék minőségüket. Sajnos ez az a művelet, amelyet sokszor figyelmen kívül hagyunk, pedig nagyon fontos.
6.) Ne vesszünk el a trendek útvesztőjében
Manapság, a divatbloggerek és a közösségi média fénykorában, könnyen elveszhetünk a trendek világában. A divat persze folyamatosan változik, és a tavaszi trendek is minden évben megújulnak. Ne gondoljuk azonban azt, hogy valami, ami trendi, nekünk is feltétlenül jól áll. Amennyiben egy adott ruhadarab nem passzol a stílusunkhoz, testalkatunkhoz vagy személyiségünkhöz, és diszkomfortosan érezzük benne magunkat, akkor inkább engedjük el, még akkor is, ha sokan azt sugallják, hogy erre mindenkinek szüksége van.
7.) Merjünk változtatni!
Az egyik legnehezebb lépés az, hogy mi magunk is készen álljunk a változásra. Az öltözködés és a lelki egyensúly erős kölcsönhatásban van egymással. A jó megjelenés egyben önbizalmat is ad, a bátorság pedig arra sarkall, hogy új dolgokat próbáljunk ki. Így a két tényező egymást kölcsönösen erősítve hat mindennapjainkra és kiegyensúlyozottságunkra. Az első lépés mindig az, hogy nyissunk a változtatás, és így a változás felé. Ennek útjában azonban sokszor különböző, főleg önbizalomhiányból eredő gátak állnak. Ezért vallom, hogy a jó stílustanácsadó egyben kicsit pszichológus is, hiszen segítségével nem csupán külsőleg, de belsőleg is teljesen megújulhatunk. Erre pedig mi is lehetne jobb időszak, mint a tavasz.